Termékinformációk
A könyv tartalmáról
Távol-kelet közelről - Ünnepek, emberek, hétköznapok
P. Szabó József 1931-ben született. Már egyetemi évei idején újságíróként dolgozott a Népszavánál, igazi pályáját azonban diplomataként kezdte a pekingi nagykövetségen, ahol 1956-ban a Forradalmi Bizottság elnökévé választották. 1962-től a Magyar Rádió munkatársa lett nyugdíjazásáig, 1994-ig, de utána is, 2006 decemberéig, különböző vezetői beosztásban. 1969-től egészen 1994-ig a Magyar Televízió Híradójának rendszeres műsorvezetője, majd szerkesztője, de sokszor szerepelt a képernyőn a HÉT műsorában, 20-szor félórás kínai és 15-ször félórás japán sorozatára talán ma is sokan emlékeznek, de sok más külpolitikai tévés műsorba meghívták. Írásai megjelentek a Magyarország című hetilapban, az Ország-Világban és sok más sajtóorgánumban. Számtalan előadást tartott országszerte Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, Győrtől Békéscsabáig. Hét nyelven beszél, így érthető, hogy a Rádió és részben a Televízió utazó tudósítójaként járta a világot Alaszkától Chiléig és Bolíviáig, Kairótól Kongóig és Nigériáig, a Távol-Keleten pedig évekig dolgozott Kínában, de Irántól és Indiától Koreáig és Japánig az egész térséget bejárta